Prigli Zsuzsa

Prigli Zsuzsa:

Délutáni pillanatkép

A házaspár már nem fiatal, de még azért nem is a magatehetetlenségig öreg. Az asszony évek óta duruzsol embere fülébe, hogy ugyan már bontsa, vagy bontassa el az elöregedett tyúkólakat, és a mindenféle kacattal megmagasított, tódozott-fódozott kerítést.

Most hogy már mindketten nyugdíjasok, különösen bántja a szemét, szépérzékét a lomos-romos „tájkép”.

A férfi magas, szikár termetű, sűrű fekete szemöldöke őszülőbe forduló, székelyekre hajazó temperamentummal megáldott ember. Lassú, megfontolt járásáról már messziről meg lehet őt ismerni.

Az asszonya évek óta hajtogatott kérésére imigyen reagált:

-          Persze! Te mindent azonnal szeretnél. Adj’ uram Isten, de rögtön! Majd ideje lesz annak is.

Az asszony meg kénytelen kelletlen, csak várt és várt. No, nem türelmesen, de megállta szó nélkül, gondolván ezt kivárja, akármi legyen is.

Történt, hogy a kertbe volt valami dolga. Az odavezető út az ólak mellett ment el. Hát, látja ám, hogy az ólak elbontva, a kerítés is szépen lehengerítve a régi helyéről. Elmosolyodott. A házba érve, ő sem szólt egy szót sem, csak előkészített egy tepsi lekváros buktához való lisztet, tejet, tojást, meg ami még ehhez a művelethez szükségeltetik.

A megkelt tésztát töltögette kétféle lekvárral éppen, mikor a férje odasenderedett mellé, mert kávét szeretett volna melegíteni. A tőle telhető leglágyabb hangon kérdezte asszonyát:

-          Mit sütöl? Lekváros buktát?

És a még mindig élénken csillogó fekete szemével, pont olyan szerető gyengédséggel nézett asszonyára, mint ifjú éveikben.

Az asszonynak csak annyi dolga volt, hogy eldöntse, ez a gyengédséggel, szeretettel teli tekintet vajon személyének szól-e, vagy a készülő lekváros buktának?

2014.06.18.

Prigli Zsuzsa:

Föld

A kislány édesanyjának segített dughagymát ültetni. Nem kevés munka várt rájuk, egy kis holdnyi terület. Nem is tudta, hogy ez mennyit jelent pontosan, csak a végeláthatatlan sorokat fürkészte. Ezt a munkát még szívesen csinálta.

Hanem amikor kizöldellt a terület, és gyomlálni kellett, azt már nagyon nem. Rendkívül zavarta, rossz érzete keletkezett a kezére ragadt földtől, pláne mikor ez még rá is száradt.

Édesanyja szelíden mondogatta neki:

-          Szeresd a földet kislányom. A földet szeretni kell. Tudod Isten megteremtette a világot, bele az embereket. Gondoskodott arról, hogy életben maradhassanak. Gazdag élőhelyet biztosított számukra, a Földet. Itt minden megterem, amire szükségük lehet. Ne felejtsd el, ha szeretni fogod a földet, meghálálja. Mindig terem annyit, hogy nem halsz éhen.

A kislány azonban továbbra sem szerette a kezére rászáradt sár okozta érzést. Nem is igen érdekelte, mit mond a föld megmunkálásáról édesanyja. Mégis mindig segített neki, korához, erejéhez mérten. Nem azért mert megszerette ezt a munkát, hanem mert édesanyját szerette.

Aztán a kislány felnőtt, és saját gyerekei lettek. Párjával együtt azon fáradoztak, hogy saját otthont teremtsenek a kis családnak. Mire elkészült a kertes házuk, minden pénzük elfogyott. A csillogó szemű gyerekek elé, ételt is kellett rakni az asztalra.

A szülőpár felásta a kertet, elvetette a háztartás vezetéséhez szükséges zöldségek magjait. Gyümölcsfa csemetéket ültettek ide-oda. Meg kukoricát, hogy majd baromfihús is kerüljön az asztalra, és friss tojás.

A kertben sarjadzó növénykéket gondozni kellett, ha termést reméltek tőlük. Az asszony dolga volt ez leginkább. Gyomlálni kezdte a kertet, sáros lett a keze, ami hamarosan rá is száradt. Már állt volna fel, hogy abbahagyja, mikor valahol, mélyen bent, megszólalt az a régi, kedves, szelíd hang:

-          Szeresd a földet kislányom. A földet szeretni kell.

Maga elé képzelte okos, szép gyermekeit, ahogy a friss zöldségekkel készült ételt a tányérjukba szedi. A kezére száradt föld már nem volt érdes, és rossz érzetet keltő, és amikor pici lánya, aki még alig látszott ki a földből, kiment neki segíteni kapálni, azt mondta neki:

-          Szeresd a földet kislányom. A földet szeretni kell. Látod milyen piros, és édes paradicsomok teremnek benne?

A pici lányka maszatos mosollyal felnézett rá, és átölelte a lábát.

Prigli Zsuzsa:

Régi-régi történet

Karácsony közeledett. A kislány elkezdte számolgatni a napokat, mennyit kell még addig aludni. 

Édesanyja már nem várta ennyire szívrepesve az ünnepet. No, nem azért, mintha nem töltötte volna be teljes szívét, lelkét a szeretet. Főleg a gyerekei iránt érzett, hegyeket megmozgató, óriási szeretet. 

Annál inkább aggasztotta az, hogyan tud ő igazi karácsonyt varázsolni a kis földes padlójú szobába, mikor a mindennapok gondjai majdnem meghaladták erejét. 

Bár erőt azt mindig eleget kapott Istentől. Kicsi, szép vonásokkal és lélekkel megáldott asszony, akinek hófehér bőrét megcserzette a nap, nehéz fizikai munkától egykor gyönyörű kezei érdessé formátlanodtak.

Legkisebb leánykájának a leggyönyörűbb, legjobb illatú anyuka volt mégis. Este, mikor rácsos ágyába aludni tért, akkor tudott biztonságosan álomországba megérkezni, ha a rácson kinyújtott kis kezét ebben a számára mindent jelentő meleg fészekben tarthatta. Csakis akkor.

No, a közelgő karácsony csak gondjait tetézte az asszonynak, amiből amúgy sem volt hiány. De ha egy anya szeret, és szépséges, csillogó szemű gyerekei úgy tudnak rá nézni… de úgy! Hát belefogott, és szaloncukrot főzött. Amikor kihűlt, beletekerte őket a tavaly gondosan elrakott szaloncukros papírokba. Azután elment arra a helyre, ahol a karácsonyfákat árulták, és elkérte a levágott, feleslegessé vált fenyőágakat. Ezeket az ágakat rákötözte a tavalyi fenyőfa lecsupaszított törzsére. Ráaggatta a kész szaloncukrokat, kis maradék fényes papírba csomagolt diókat, kidíszített gyufás dobozokat.

A fa alá nem került más, mint pár szem piros alma, és egy kosár dió.

Elérkezett a szent este. A gyerekek frissen, szappan illatúra mosakodva, izgatottan várták a Jézuskát. 

Mikor a csengettyűként használt kopott rézmozsár megcsendült, akkor mehettek be oda, ahol a karácsonyfa állt.

A kislánynak a lélegzete is elállt, ekkora gyönyörűség láttán. Nem látta ő azt, hol lettek oda kötözve az ágak, csak egy végtelen meleg ragyogásban álló családot látott, akik körül angyalok muzsikálnak.

Az édesanya aggódása is fokozatosan feloldódott, látva gyermekei örömét. Három játékuk volt. Egy csomag kártya, egy sakk, és egy társasjáték. Egész este játszottak. Az édesanya, feledve minden, de tényleg minden hétköznapi gondját, baját, teljesen átadta magát a gyermekeivel való játéknak. Kipirult arccal, éjfélig folyt a versengés, ki tud minél több diót összegyűjteni. A nyertes ugyanis diót kapott. Éjfélkor felálltak, még énekeltek közösen egy karácsonyi dalt, és aludni mentek. A kicsi lány elégedetten nyújtotta ki kezét az ágya rácsain, édesanyja védelmező kezébe rakta, és boldog mosollyal, álomba szenderedett. Olyan ünneppel „gazdagodott” amit tovább örökíthet majd leendő, saját gyermekeinek.

Álmában találkozott az angyalokkal, akik megnyugtatták, hogy soha, de soha nem hagyják el őt, és bármit is hozzon a jövő, mindig lesz, aki őt nagyon fogja szeretni.

Prigli Zsuzsa: Testvérkaland

Tombolt a nyár.

A Nap mintha különösen perzselően ontotta volna melegét itt, a délibábos Alföldön.

Száradó szénaillattól bódult szöcskék táncoltak vidáman a réten, a bíbicek röptükben így árulkodtak: „Búvik, búvik…”

Minden reggel a kis ház előtti rétre hajtották a teheneket legelni.

Nyári szünet volt, tovább lehetett heverészni az ágyban, így a gyerekeknek ez a „látványosság” kiesett a napi élményeik sorából.

A fiúcska kiskamasz volt, olyan 15 év körüli. A fővárosból érkezett pár hét nyaralásra. A

kislány a harmadik osztályt fejezte be.

A kiskamasz mindenáron valami kalandos élményt szeretett volna megélni. Legalább egyszer. A kislány szívesen tartott vele, felnézett rá, olyan szeretett volna lenni, mint ő.

Egyik nap a fiú azt találta ki, hogy elmegy a rétre, és vadászik egy nyulat. Vállára vett egy méretes dorongot, és nagy komótosan, férfias léptekkel útnak indult. A kis húga utána.

-          Látod, ott lapul egy nyúl. – mutatott a távolba a fiú. Óvatosan gyere utánam, el ne riaszd! – figyelmeztette a lánykát.

Lassan, jó nagyokat lépkedve közelítették a kiszemelt „zsákmányt”.

Amint közelebb értek, a kislánynak már kezdett gyanús lenni a nyúl, ugyanis úgy tapasztalta, hogy a nyuszik nem szoktak ilyen rezzenéstelenül várakozni támadóikra.

Félénken megjegyezte: - Te, nem hiszem, hogy az nyúl lenne!

-          Pszt!- süvöltötte le a fejét a bátyja. - Mit tudod azt te! Nem látod a hosszú füleit?

A kislány ezután egyet sem mert szólni, de már lemondott az aznapi nyuszi fogásról.

Megállt.

A bátyja meg tovább osont, hosszú léptekkel, míg végül egy óriás lendülettel rácsapott a nála lévő doronggal a „nyúlra”.

Majd mindketten odaléptek, és láthatták, mit sikerült levadászni.

Egy megszáradt tehénlepény lapult megadva magát a nagy fadorong csapásának.

A kislány nagyokat nevetett, addig, amíg a bátyja dühösen rá nem mordult:

- Ne nevess! - Pont úgy nézett ki, mint egy nyúl!

Nem minden az, aminek látszik! – jegyezte meg csendesen a kislány.

Prigli Zsuzsa: Búcsú

Leszállt a sötét este,

kicsi fehér rózsaszálam
figyellek, alszol-e?
Szép szemed nyitva, 
nem mosolyog rám vissza.
Érintem kezed, hajad,
mégis hideg marad.
De ne félj, itt vagyok!
Jönnek már érted 
a szárnyas angyalok. 
Rég hallott dallam,
mit füledbe dúdolok:
„Szép csillagos az ég
Elcsendesült a rét…"
Aludj, kicsim aludj,
lelked boldogságát,
semmi ne zavarja,
emlékek szövetét
csillagpor takarja!

2015. május

Prigli Zsuzsa: Álmatlanul

Hideg téli éjszakán

árnyékok ülnek a fénylő Hold arcán.

Csendben szólok, faggatom:

Hol voltál akkor,

azon a sötét hajnalon?

Csodát kerestél?

Tenger tükrében fürödtél?

Láttad a feneketlen mélység

hogy nyel magába

mindent, mi reménység?

Szórtad e fényed

az én kis vándorom

egyre gyengülő életére?

Megmutattad őrangyalát?

Szóltál a harmatnak

mossa le drága vérét?

Miért nem világítottál,

hogy megtalálhatta volna

mentőkötelét?

Csak faggatom egyre,

s várok egy feleletre,

mely a fényből érkezik:

„Változz, nézz másként,

máshogy. Segíts másokon

szeress ahogy tőled telik

s a titkot előtted felfedik.”

2014. december

Prigli Zsuzsa: Anyám hajnala

Szép fejét lehajtva, sietett a réten át.

Felette fényesedett már a hajnal.

Tiszta fehér arca tele aggodalommal,

de ragyogott, mint csillagos nyári éjszakák.

Két szemében holdfény magánya

égett, s szellő lengette arany haját,

mely a nap sugárzó fényét itta magába,

s most ragyogott égi tűzzel szőve át.

Hajnali ébredező fény ölelte testét,

könnyeden sodorta tarlókon át.

S a csicsergő fecskék csak nézték,

hogy lebeg a hajnali fényben anyám.

Anyám fölött őrző angyalok vigyáztak,

lába alatt termőföldek és halottak.

2015-07-23

Prigli Zsuzsa: Anyám öröksége

Anyám kihímezte a kézfejemet kék erekkel.

Tenyerembe szeretet pénzt adott.

Most csendesen az erdőt járom,

s a fák törzsét figyelem.

Kezeimet fülemre szorítva,

összegyűlt terheim cipelem.

Vén tölgy törzsét körbefaragja a szél,

benne rejlik a gyűrűző idő,

én csak járom az ösvényt,

halkan magamban mormolva az igét,

körbe-körbe járom anyám szívét.

Prigli Zsuzsa: Apám, a művész

Apám, ki művész volt,

bohó, ritkán vidám kalandor,

sorsa erdejében botladozó vándor.

Bántotta eleget keserű élete,

így lett belőle magányos remete.

Vajon hogy látta?… A világ

szép-e, vagy éppen csúnya?

Elrejtette mélyen szívébe zárva.

Megfestette olykor képei vásznára,

pillanat örömét, gyásza árnyékára.

Szabadsága maradt éltető ereje,

repítette messze színes képzelete.

Nem tűrt magán láncot, béklyót, kötelet,

messzire vetette a malomköveket.

Látott olyat, mit szemmel nem lehet,

e pillanatokra képkeretet tett,

kráterekkel teli sejtelmesen fényes,

varázsvilágot teremtett.

2015. január

Prigli Zsuzsa: Apró csodák

Nem érdemes arra várni,

hogy megrendüljön a föld.

Az egyszerű, pici csodák sokasága

összefogva, eget-földet betölt.

Ahogy melledben szíved dobban,

nem a legnagyobb csoda az valóban?

Ha kezeddel érintheted,

érzed, folytatódik még életed.

Nem kell nagy csodákra várni,

elég ha rád nevet egy nyíló virág.

Mosolygó, szelíd kis csodák,

ezek mind cseppnyi örömök,

Isten üzen velük: „Várj, jövök”.

2015-06-10.

Prigli Zsuzsa: Bizonyosság

Ujjaim között fényesen,
gyöngyökként csillog a pergő idő.
Istennek útja oly rejtélyesnek tűnő.
Szívünknek titkos vágya
erdők ága-bogába veszik,
mintha búcsúzni készülne,
s batyum gyötrelemmel telik.

Vigaszként csillogjon,
mint kristálypohárban a nedű:
Isten csak tökéletest tervez,
mi hibátlan természetű.

Ha türelmed nincsen, 
erőd is elfogyott,
célodat nem látod, tudatod
már régen megkopott,
könnyes sötétségen át,
hited az, miben bízhatsz,
hiszen Isten sohasem hibáz.

Rájössz majd ott, a fényben,
mily tervezett volt egész életed,
és Ő, ki a szeretet maga,
utadon mindig bizton vezetett.

Prigli Zsuzsa: Búzavirág

Aranyló búzaföldek szélén,

te kedves, kék búzavirág!

Szirmaid ragyogó kékjén

az ősi, ártatlan tisztaság.

Ám eljön a holnap, kaszások jönnek,

az est árnyékában most készülődnek.

Levágnak téged, kék kis búzavirág.

De szívemben van hely, költözz oda

s ott élj boldogan tovább!

2015-08-10

Prigli Zsuzsa: Gyümölcsoltó Boldogasszony

Vége, elmúlt a mogorva tél,

friss rügyek a fákon,

megannyi suttogva mesél.

Szél suhan vígan át a tájon,

mint angyal szárnya.

Máriát szólította égi hang,

mikor úrrá lett rajta az álom.

Minden tavasz friss, boldog,

zöld, roppanós újulás.

Madarak raját rejtik a bokrok,

ablakunk előtt lombot bont

az ébredő gyümölcsfaág.

Apró ibolyák fenséges illata

árad erdőket, mezőket ostromolva.

Csengettyű zenél halkan kint,

Mária felel alázattal leborulva:

Legyen nekem a Te igéd szerint.

2015. március

Hold és álom

Eltelt egy nap, lassan a végére érünk,

felhőtlen égen telihold, ezüstösen figyel,

vigyázza álmunk, őrzi őszinteségünk.

Az álom szépen összerakja lelkünk,,

hitet táplál, hogy lesz egy szebb életünk.

Ahol felébred a világ, s érzi: a szeretet

begyógyítja minden sajgó sebedet.

Öröm, és boldogság él hajlékunkban,

s végre emberré válunk mindannyian.

Álmok! Mutassátok a helyes, jó utat!

Merre induljuk a biztonságba tovább

hol befejezhetjük végre kínzó iskolánk?

Hisz rossznak nem születik senki,

mindenki tud elfogadni, s szeretni.

Annyira akarunk boldogok lenni,

legyen hitünk, épp egy mustármagnyi.

Hozzon az álom pajzsot szeretetből,

kardot az igazság végtelenségéből.

Vértet, melyet tudásból kovácsoltak,

ezekkel harcold meg saját harcodat,

örökítsd át mindezt az utódoknak,

mint igazi kincset, úgy add nekik át.

P.Zs

2015-08-28

Hulló levél

Figyelem a ringatózva aláhulló levelet,,

táncolva, csendben elmenni így lehet?

A búzaszárat suhintó éles kaszát

hisz csak ő nyerhet itt ma csatát.

És mint álom, oly végtelenbe tűnő,

a titkokat rejtő fátyol már fellebenő.

Piszkos tócsában is ott az feszül az ég,

bár nem számít ez sem már voltaképp.

Hisz ha Földanya csak fordul egyet,

már lentről nézik a csillagok eme őrületet.

S mikor rád borul a csendes, mély sötét,

a mindentudó csend hajol lágyan föléd.

P.Zs.

2015.09.10. 

Prigli Zsuzsa: Ne félj

Légy boldog, hisz megváltottalak,

titkos neveden megszólítottalak,

örökre szívembe zártalak,

s már csakis az enyém vagy.

Júliusi virágos réteken,

hűs patak vizéhez ösvényeken

egy út vezet, melyet pásztorod mutat,

semmi más, ez a Te utad!

Itt senki el nem veszik,

szíved örömmel megtelik,

mikor súlyával az élet nyomaszt,

magadra többé nem maradsz.

Nem vet el, hogyha vétkezel,

vár, mikor megérkezel,

szeretetlángja védőn átkarol,

egy mosollyal hozzád hajol,

fényével ragyogva körbevesz,

Ne félj! Nem kell már a jelmez.

2015. 07.09.

Prigli Zsuzsa: Nyárutó

A végtelen, fénylő, nyárvégi kék égen,

érkezni látom régen várt reményem.

Csak kószálok újra éberen, s vágyón,

hogy összegyűrt lelkem simává váljon.

Kinyújtott tenyerembe egy lehulló levél,

velem, mellettem, jobb sorsot remél.

Nézem, és szívem megtelik halk örömmel,

langy fuvallat borít be fénylő csillagözönnel.

2015-09-04

Prigli Zsuzsa: Pünkösdi imádság

Amíg az utat járjuk, tanulunk s vitázunk,

végül látjuk, semmit nem tudunk.

Hova jutottunk? A csendes semmit tudásig,

Vágyunk megismerésekre túlcsordulásig.

Nem a gyümölcs héját, a látszatot,

inkább a lényeget, s tanulni az alázatot.

Kutatni forrását a lét lényegének,

ragyogó kútját Isten szeretetének.

Bármerre hánykódunk sorsunk tengerén,

őrködjünk éberen szívünk izzó fényén.

E fény Isten maga, puhán átölel,

őrzi életünk szent bölcsességgel.

2015. május